Megyeri Mária (Zágráb, 1967. okt. 13.)


 

Zenei tanulmányait a Szabadkai Zeneiskolában kezdte hegedűszakon, majd az Újvidéki Művészeti Akadémián diplomázott prof. Fern Rašković tanszakán.

A Szabadkai Zeneiskola tanáraként, diákjaival kiemelkedő eredményeket ért el az iskolai oktatásban és figyelemre méltó sikerrel szerepeltek fesztiválokon és versenyeken is.

A „Presto” ifjúsági kamarazenekarral, amelynek művészeti vezetője is volt, számos koncertet adtak Szabadkán, Vajdaság szerte, de felléptek még Belgrádban és Montenegróban is (Herceg Novi, Kotor).

A pedagógiai tevékenység mellett előadóművészként is aktív. Szerbián kívül több ízben vendégszerepelt Budapesten (Magyarország), de szólóestet adott Torontóban is (Kanada). Műsorával, melyben megtalálhatók a klasszikus, örökzöld, film- és jazz-zene gyöngyszemei, mindenhol elnyerte a közönség tetszését.

Ez mellett részt vesz kamaraegyüttesek, valamint a szabadkai és a vajdasági szimfonikus zenekar munkájában is.

 


WARM AIR Vanessa Mae műsorából

Megyeri Marika - hegedű


Antonio Vivaldi CONCERTO a moll

Megyeri Marika - hegedű


John Williams THEME FROM SCHINDLER’S LIST

Megyeri Marika - hegedű


Johann Sebastian Bach: PARTITA E-dur

Megyeri Marika - hegedű


William Gillock: THEME AND VARIATIONS (FRANKIE AND JOHNNY)

Megyeri Marika - hegedű


Megyeri Marika - hegedű